Az utazás a gyógynövények felé: Mikor a mérték az érték
A stresszes múlt: Meglehetősen stresszes életet éltem. Egy nagyvállalatnál töltöttem közel 35 évet. Szerencsés voltam, hogy végig mehettem a ranglétrán, és hogy nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt. Munka mellett gyerekeket neveltem, és tanultam. Értek hatalmas traumák, de szerencsére örömökben sem volt hiányom. Bőségesen vannak tapasztalataim a küzdelmekről, a stresszes életről.
A változás kezdetei: Ez az eset volt a csepp a pohárban. Egy nap a bevásárlóközpontban, nem sokkal a negyvenedik születésnapom előtt, összeestem. Mentőt hívtak. Akkor éppen leesett a vérnyomásom. Előtte pedig már többször az ügyeletes orvost is ki kellett hívni hozzám, mert egekben volt a vérnyomásom(220 felett). Ekkor már gyógyszereket szedtem. Kellett, hogy találjak valami megoldást. Ekkor határoztam el, hogy megváltoztatom az életmódomat és a gyógynövények világába lépek. Egy gyógynövény-táborban kezdtem az utazásom, ahol Szabó Gyuri bácsi vezetett be a növények csodálatos világába.
Tudás és tanulás:Az elmúlt évtizedekben nem csak a gyógynövényekkel való jártasságomat mélyítettem el, hanem a fitoterapeuta és a gyógynövényismerő és alkalmazó szakmérnöki képesítést is megszereztem. Nem vagyok orvos vagy vegyész, de az évek során komoly tudást szereztem a gyógynövényekről, és más alternatív gyógymódokról. Szenvedélyes vagyok a munkámban, és az új tudás és képességek megszerzésében is.
A gyógynövények az étkezésem részeivé váltak: Ahogy telnek az évek egyre világosabbá válik előttem, hogy az étkezés valóban az egészség egyik legfontosabb eleme. Úgy vélem, hogy a gyógynövények az étkezések részeként egyfajta korrekciós lehetőséget adnak a hibák kijavítására. Ma már természetes, hogy szinte minden nap kerül valami gyógynövény az asztalunkra. csak hogy néhányat említsek: petrezselyem, kurkuma, lenmag, fokhagyma, galagonya, tökmag stb. Az egészséges olajok, mint például az omega-3 zsírsavak, kulcsfontosságú szerepet játszottak a táplálkozási szokásaim átalakításában. De ami még fontosabb, ráébredtem, hogy a mértéknek hatalmas szerepe van. Ezért vált a "mérték az érték" gondolat a szlogenemmé.
A vérnyomásom, a stressz és a gyógynövények: Rájöttem, hogy a vérnyomásom szabályozásában stresszoldó gyógynövények nekem sokat segítenek. Megtaláltam, hogy mit kell alkalmaznom ahhoz, hogy nyugodt, de mégis éber maradjak. Folyamatosan jártam kardiológushoz. Tapasztalataim szerint egy bizonyos pontig nyitottak a gyógynövényekre. Elfogadtam, hogy néha szükségem lehet gyógyszerre is, de nem igaz, hogy feltétlenül élethosszig kell szedni a vérnyomás csökkentő gyógyszereket. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy az érvizsgálatom (arteriográfia) eredménye szerint érrendszerem most fiatalabb a fizikai koromnál. Ahhoz képest, amilyen mozgalmas és stresszes életet éltem, ez számomra is egyfajta csoda.
turboforlife névadása: Valahogy úgy érzem, hogy a gyógynövények extra erőt, sokszor jelentős turbót adnak az élethez. A gyógynövényekről már megtapasztaltam, hogyan segítenek felturbózni a helyenként megingott egészségemet is. Az én életemben legalábbis sokszor segítettek. Ezt akartam valahogy kifejezni. Talán sután, de szívből.
A tudás megosztása: A sokéves informatikai tapasztalatom során megtanultam, hogyan lehet rendszereket szervezni és hatékonyan működtetni. Ezt a képességemet hoztam magammal a gyógynövények világába is. Ahogyan az informatikában létezik a "kulcsfelhasználó", aki nem csak ismeri, hanem képes másoknak is átadni a tudást, úgy érzem, én is ezt a szerepet töltöm be a gyógynövények terén. Másképp fogalmazva, fitoterapeuta és a gyógynövényismerő és alkalmazó szakmérnökként a gyógynövények "kulcsfelhasználója" lettem. Ezt a tudást és tapasztalatot szeretném most veled is megosztani.
Próbáld ki a gyógynövények erejét Te is, és nézd meg, hogyan változik meg pozitív irányba az életed! Vedd kezedbe az egészséged irányítását ma! Olvasd el a hasznos ingyenes tartalmakat, profitálj belőlük. A Turbo Vitalitás modern fitoterápiás szív -és érvédő programban pedig nem csak exkluzív tudásanyagokhoz, hanem konzultációs lehetőséghez is juthatsz. Tudj meg többet róla!